Hungarian (formal)English (United Kingdom)

A program célja

Programsorozatunk egyik fő motivációjaként a két Ipoly-híd 2010 és 2011 évben történő ünnepélyes átadása szolgál. A térség számára ugyanis ezen hidak rekonstrukciója hasonlatos ahhoz, amit a berlini fal 1989 lebontása jelentett a német lakosság számára.
Településünk egyik kezdeményezője és életre hívója volt az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulásnak (Občianske združenie pre obnovu Ipeľských mostov), mely Bussa (Busince) székhellyel 2004. augusztus 20-án alakult meg. Céljai teljesülésének első lépcsőihez érve valósul meg a pösténypusztai illetve rárósi hidak újjáépítése.

Szécsény és testvértelepüléseinek első találkozója 2009. október 2. – 9. között kerül megrendezésre, melyre 3 meglévő testvér településünkön kívül még 9 határ-, illetve határ-közeli település képviselőit hívtuk meg.
A települések polgármesterei ünnepélyesen aláírnak egy olyan együttműködési nyilatkozatot, mely szerint szorgalmazni és támogatni fogják az u.n. Európai Területi Együttműködési kapcsolat megszervezését, községeikben működő és tevékenykedő összes szervek, szervezetek, vállalatok, társulatok és a lakosok között népszerűsítik azt.

Lengyel és romániai testvértelepülésünkkel való kapcsolat kialakítása a szlovák-lengyel és a román-magyar határmenti régiókkal való kapcsolatok erősítését célozták. A román-magyar határtérségben megvalósult közös környezetvédelmi fejlesztések adaptálása tovább erősíti a projekt keretében megvalósuló szakmai programok, tapasztalat-, és eszmecserék jelentőségét, későbbi együttműködési projekteket.

A határmenti régiók településeinek tematikus hálózat kialakítása oly szerteágazó feladat, hogy általános célja szinte miden programcélhoz kapcsolódik:

  • A demokrácia, a kulturális és nyelvi sokszínűség tiszteletben tartása,
  • Az európai identitás tudat erősítése, a határtérségekben élő európai polgárok körében
  • Polgárok közötti tolerancia, kölcsönös megértés fokozása valamint, hogy
  • Polgáraink érezzék magukénak az Európai Uniót.

A soknemzetiségű Európa neuralgikus pontjai a határtérségek, évszádok során és különösen a 20. század háborúit követő határrendezések megoldásra váró problémák sorát vetik fel ezeken a területeken.
21,6 hónapos projektünk fő célja a „tematikus hálózat” létrehozása határmenti térségek között, határon átívelő kapcsolatok erősítése. A programban résztvevő testvértelepülések képviselői megismerik egymás kultúráját, művészetét, környezeti értékeit, ezáltal képessé válnak a hatékony gazdasági és kulturális együttműködésre, közösségi kapcsolatok céltudatos szervezésére.

A határok sok-sok évtizedes fennállása, térségünk fejlődésének lelassulását eredményezte, napjainkban központi akarat a határtérség felzárkóztatása. A határon átnyúló programok átfogó célkitűzése „a határtérség társadalmi és gazdasági integrációjának növelése”. Ehhez az integrált fejlesztéshez az infrastrukturális és az ún. „soft” feltételek együttes megteremtésére van szükség, melyek között hangsúlyos szerepet kapnak a térség polgárainak szemléletváltására és a közös érdekek felismerésére irányuló erőfeszítések. - A feltételek megteremtéséhez vezető út lényegi eleme, hogy az együttműködés, az emberi kapcsolatok, a közös munka, a közös tanulás, az infrastruktúra valamint az erőforrások közös használata és megosztása, a határmenti területen élő emberek mindennapjainak részét jelentse.

Ezek a kezdeményezések korántsem új keletűek határtérségünkben: korábbi határon átnyúló programok eredményeként vagy önálló kezdeményezésre egyes intézmények, közösségek és non-profit szervezetek között közös tevékenységek megvalósítására irányuló valós együttműködések alakultak ki. Az emberek közötti határon átnyúló kapcsolatok programok mára sikeresen kitaposták az utat a különféle területek nagyléptékű fejlesztései és együttműködései előtt.

Célunk, hozzájárulni a határtérségek két oldala közötti hosszú távú együttműködéshez és az integrált növekedéshez szükséges kedvező környezet megteremtéséhez.

Projektünk általános céljai konkrét célokhoz kötődő tevékenységekkel teljesülhetnek, melyek:

  • közös hagyományaink, anyanyelvünk, Európa nyelvi sokszínűségének őrzése,
  • a fiatalság aktivitásának fokozása, közösségformálás elindítása és
  • az Európa Nap közös megünneplése
  • a berlini fal leomlásának megünneplése
  • a helyi hatóságok ösztönzése együttműködési hálózatok létrehozására

Ehhez az emberek és közösségek közötti folyamatos interakciókra van szükség: olyan rendszeres alkalmakra, melyek során az emberek megismerkedhetnek egymással, közösen dolgozhatnak, vagy a közös tevékenységek egyéb formáira nyílik lehetőségük.

A programsorozatnak egy tematikus keretet kívánunk adni, melyet 2010. 01.22-én, Magyar Kultúra Napján tartott, a szlovák-magyar együttműködést szorgalmazó rendezvényekkel kívánunk kezdeni, és 2011. november 9-én, a berlini fal lebontásának 22 évfordulóját megünnepelve lezárni. A két esemény között eltelő 21,6 hónapos időszakban 12 szakmai és kulturális esemény megrendezésére kerül sor. Ezeket mindig valamely helyi vagy európai ünnephez/eseményhez kívánjuk kapcsolni, ezzel is elősegítve az európai integráció iránti elkötelezettséget és a határon átívelő együttműködésekben való aktív részvétel népszerűsítését.

Résztvevők

Szécsény
Az Ipoly hídjai, a mi berlini falunk” elnevezésű Testvértelepülési találkozó folytatásaként a "Határmenti települések hálózatának" létrehozása, működtetése "Európa a polgárokért" program céljainak megfelelően. Résztvevők: magyar-szlovák, lengyel-szlovák, román-magyar határtérség települései. A projekt 21,6 hónapos futamideje alatt projekt menedzser irányításával 12 rendezvény (találkozó, konferencia, egyeztető értekezlet, kerekasztal-beszélgetés, fesztivál) megszervezése és lebonyolítása a hálózatépítés szempontjainak megfelelő témák feldolgozásával.

Warta
Lengyelországi testvértelepülésünknek rendkívül fontos szerep jut a projektben: számunkra ismeretlen szlovák-lengyel határtérség problémáinak feltárása, a lengyel és szlovák határ-települések bekapcsolása a projektbe. Szintén fontos feladata, a közreműködés a kommunikációs eszközök elkészítésében. A lengyelországi településre és a szlovák-lengyel határ térségre vonatkozó fejezet kidolgozása, a kiadvány terjesztése Wartán és a határsáv településein. Nyilvánosság biztosítása a helyi médiában és saját honlapon. Delegációk összeállítása, az egyes rendezvények témáinak megfelelően kiválasztott résztvevők felkérése a részvételre. A delegációk a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői valamint művészeti-, és hagyományőrző csoportokból állnak. A szakmai, kulturális és egyéb programokon való aktív részvétel.

Szécsénykovácsi (Kováčovce)
Aktívan részt vesz a hálózat munkájában, Szécsény város határontúli vonzáskörzetébe tartozó, szlovákiai településként kapcsolódik be a a programokba. Továbbá közreműködik az 5 nyelvű kiadvány (kommunikációs eszköz) elkészítésében. A településre vonatkozó fejezet kidolgozása, a kiadvány terjesztése a feladata a határsáv környékbeli településein. Nyilvánosság biztosítása a helyi médiában és saját honlapon. Delegációk összeállítása, az egyes rendezvények témáinak megfelelően kiválasztott résztvevők felkérése a részvételre. A delegációk a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői valamint művészeti-, és hagyományőrző csoportokból állnak. A szakmai, kulturális és egyéb programokon való aktív részvétel.

Pusztadaróc (Dorolt)
A román-magyar határterületen található testvértelepülés nagy tapasztalatot szerzett a határon átnyúló környezetvédelmi projektek megvalósítása területén, az itt megszerzett tapasztalatokat szeretnénk átvenni a szlovák-magyar területen való hasznosítás érdekében szakértő előadók biztosítása. Aktívan részt vesz a hálózat munkájában, s kapcsolódik be a programokba, közreműködik a kommunikációs eszközök (kiadvány, honlap, DVD) elkészítésében.
A településre vonatkozó fejezet kidolgozása, a kiadvány terjesztése a feladata a határsáv környékbeli településein. Nyilvánosság biztosítása a helyi médiában és saját honlapon. Delegációk összeállítása, az egyes rendezvények témáinak megfelelően kiválasztott résztvevők felkérése a részvételre. A delegációk a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői valamint művészeti-, és hagyományőrző csoportokból állnak.

Fülek (Fiľakovo)
Aktív részvétel a hálózat munkájában, a város vonzáskörzetébe tartozó szlovákiai települések bekapcsolása. Rendezvény megszervezése és lebonyolítása füleki helyszínen, korábbi határon átnyúló együttműködési projektben való sikeres részvétel bemutatása. Helyi szakértők biztosítása. Közreműködés az 5 nyelvű kiadvány (kommunikációs eszköz) elkészítésében. A településre vonatkozó fejezet kidolgozása, a kiadvány terjesztése Füleken és a határsáv környékbeli településein. Nyilvánosság biztosítása a helyi médiában és saját honlapon. Delegációk összeállítása, az egyes rendezvények témáinak megfelelően kiválasztott résztvevők felkérése a részvételre. A delegációk a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői valamint művészeti-, és hagyományőrző csoportokból állnak. A szakmai, kulturális és egyéb programokon való aktív részvétel.

Ipolyság (Šahy)
Testvértelepülésünk, Ipolyság (Šahy SK) aktívan részt vesz a hálózat munkájában, a város vonzáskörzetébe tartozó szlovákiai települések bekapcsolása a feladata. Továbbá közreműködés az 5 nyelvű kiadvány (kommunikációs eszköz) elkészítésében. A településre vonatkozó fejezet kidolgozása, a kiadvány terjesztése Ipolyságon és a határsáv környékbeli településein. Nyilvánosság biztosítása a helyi médiában és saját honlapon. Delegációk összeállítása, az egyes rendezvények témáinak megfelelően kiválasztott résztvevők felkérése a részvételre. A delegációk a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői valamint művészeti-, és hagyományőrző csoportokból állnak. A szakmai, kulturális és egyéb programokon való aktív részvétel.

Programsorozatunk eseményei időrendben

2010-ben

  1. Projektindító sajtótájékoztató
  2. Magyar Kultúra Napja Nemzetközi versmondó és népdal éneklő verseny magyar nemzetiségű gyerekek számára (SK, RO, HU)
  3. „Határok nélkül” című kortárs képzőművészeti kiállítás
  4. „Az ERFA Határon átnyúló Együttműködési programjai"- a Magyar-Szlovák Közös Szakmai Titkárság tájékoztató-előadása, fórum
  5. „Szent Iván nap a tűz napja” - nemzetközi ünnep
  6. „Kultúrák találkozása” nemzetközi hagyományőrző és kézműves találkozó szlovák, lengyel, román és magyar partnerekkel
  7. Hídavató ünnep „Hidak melyek összekötnek” nemzetközi szakmai nap

2011-ben

  1. Diák Fesztivál - Testvértelepülések ifjúsági találkozója
  2. Európa nap - 1. Szlovák-magyar Vasutasnapok
  3. Palóc-szőttes Fesztivál
  4. Hídavató ünnep „Hidak melyek összekötnek” II. nemzetközi szakmai nap
  5. „A falak elválasztanak, a hidak összekötnek” nemzetközi konferencia a Berlini Fal lebontásának napján, Záró rendezvény

Kommunikáció, szervezés

A város lakossága már a szervezés időszakában nagy számban részt vállal a találkozók előkészítésében, majd lebonyolításában. A koordinációt az önkormányzat vállalja, a projekt ideje alatt a tevékenységet projektvezető fogja össze, aki felel a programok előkészítéséért, a testvértelepülések tematikus delegációjának meghívásáért, a kommunikációért, a program népszerűsítéséért valamint pénzügyi bonyolítás, előleg szabályos felhasználása, előfinanszírozás biztosítása, záró szakmai jelentés elkészítése a feladata.

A projekt kommunikációs eszközökkel egészül ki:
- 5 nyelvű kiadvány a határ menti együttműködésekről.
- DVD lemez a program eredményeiről
- interaktív, hálózati portál a tagok honlapjain.

Küldetés

A küldetésünk, hogy javítsuk a határtérségek integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból. Az Európai Unió pénzügyi segítségével megkíséreljük elősegíteni közös helyi és térségi határon átnyúló kezdeményezések felszínre kerülését. Az emberek és közösségek közötti társadalmi és kulturális koherencia növelésének várt eredményei a határon átnyúló együttműködés erősödése az egyes intézmények, közösségek, és non-profit szervezetek között valamint erősödik az emberek közvetlen részvétele a határon átnyúló együttműködésben. A hagyományok felidézése, az Európai Unió leendő választópolgárainak, azaz a mai fiatalságnak a tájékoztatása, figyelmük felkeltése és az együttgondolkodás egyfajta közösségformálás elindítása.

Határ menti településekként az uniós csatlakozás elsődleges előnyét a határok megnyitása, szabad átjárhatóság adja, ami a kapcsolatépítés felgyorsulásának lehetőségét is megteremtette számunkra. A közös Európai Ünnepeken mi elsősorban azt ünnepeljük, hogy mindez az uniós csatlakozással vált lehetővé számunkra.
Programsorozatunk egyik fő motivációjaként a két Ipoly-híd 2010 és 2011 évben történő ünnepélyes átadása szolgál. A térség számára ugyanis ezen hidak rekonstrukciója hasonlatos ahhoz, amit a berlini fal 1989 lebontása jelentett a német lakosság számára.
A hálózattá alakulásnak, a lengyel és román települések bevonásának célja a hozzánk hasonló határ menti együttműködések összekapcsolása, tapasztalatainak kicserélése, a jó gyakorlatok átvétele.

Jelentős sikerként könyvelnénk el, ha az Ipoly hidak újjáépítése kapcsán létrejött, gyümölcsöző együttműködésünkhöz hasonló kezdeményezések alakulnának a szlovák-lengyel és a román-magyar határ menti régiókban. Ezek előkészítésére szolgálnak a projekt keretében megvalósuló szakmai programok, tapasztalat-, és eszmecserék.

A lehetőségek széles körét szeretnénk megismertetni, annak érdekében, hogy összefogva elérhessük a határmenti térségek gazdasági és szociális integrációjának növekedését. Eseményeink olyan tevékenységek bemutatására szolgálnak, amelyek hozzájárulnak a határrégiók

  • gazdasági versenyképességének növeléséhez;
  • az emberek és közösségek közötti társadalmi és kulturális koherencia növeléséhez;
  • a határmenti térség elérhetőségének és információáramlásának javításához; és
  • a természeti értékek védelméhez.

Programsorozatunk és a határtérségek hálózatának hosszú távú működési eredménye az:

  1. Üzleti infrastruktúra fejlesztése és együttműködések elősegítése
  2. Közös turisztikai célpontok fejlesztése, népszerűsítése, marketing és értékesítés
  3. Egészségügyi intézmények közös fejlesztése és használata
  4. Közös képzés, oktatási hálózatépítés
  5. Munkaerő-piaci kezdeményezések
  6. Emberek közötti kapcsolatépítés
  7. Közös természetvédelmi tevékenységek
  8. Határon átnyúló utak és kerékpárutak fejlesztése
  9. A tömegközlekedés fejlesztése és végezetül
  10. Jobb határátkelési lehetőségek biztosítása a határfolyókon

A lakosság számára is nyitott rendezvényeken a résztvevők a testvér települések delegációival együtt a gyakorlatban bővíthetik az Európai Unióról és alapértékeiről meglévő ismereteiket, kapcsolódhatnak be az Európa jövőjéről szóló közös gondolkodási folyamatba.

 
Partnertowns
Szécsény
Szécsény
Szécsény
Ipolyság
Ipolyság
Šahy
Fülek
Fülek
Fiľakovo
Pusztadaróc
Pusztadaróc
Dorolt
Szécsénykovácsi
Szécsénykovácsi
Kováčovce
Warta
Warta
Warta
Alsósztregova
Warta
Dolná Strehová
Visitors
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter